dr. Szőke Mihály LL.M. ügyvéd
környezetvédelmi szakjogász
BA közgazdász BSc gépészmérnök

Pályakezdőként a BSc gépészmérnöki diploma mellé a Külkereskedelmi Főiskolán szerzett BA közgazdász diplomával felvértezve a nemzetközi kereskedelemben kezdtem a pályafutásom, ahol először nagyvállalati és iparvállalti, majd a magánszektorban szereztem két évtizedes gyakorlatot. Időközben sikerrel zártam tanulmányaim jogászként az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, majd ugyancsak az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Továbbképző Intézetében környezetvédelmi szakjogászi oklevelet is szereztem.

2011-ben, sikeres jogi szakvizsgát követően alapítottam meg ügyvédi irodámat és kezdtem el az ügyvédi tevékenységem.

Ügyvédként napi rendszerességgel képviselem irodánk ügyfeleit mind a bíróságok, mind az ellenérdekű felek előtt a tevékenységeink között felsorolt területeken, számomra épp úgy siker az ügy esetleges egyezséggel való lezárása, mint egy megnyert per vagy más eljárás. A polgári jog általánosan ismert területein folytatott ügyvédi tevékenység mellett, korábbi szakmai tapasztalataim alapján, számomra ugyancsak otthonos terület továbbá a gazdasági szereplők (ipar, kereskedelem, szállítmányozás, raktározás) belső működése, szabályzatai és szerződései is.

Az elmúlt években megnőtt a gazdasági büntetőjogi ügyeink száma. Mivel meggyőződéssel vallom, hogy a jó pap tényleg holtig tanul, ezért jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Továbbképző Intézet gazdasági büntetőjogi szakjogászi képzés végzős hallgatója vagyok.